2009. július 22., szerda

III. Tatabányai tábor

Hétvégén a csoportunk már a 3. táborát szervezte. Örömömre nagyon sok régi ismerőssel találkoztam, akiknek nagyon örültem. Sajnos kész munkát nem tudtok mutatni, több okból kifolyólag, amit most nem részleteznék. Amúgy nagyon jól éreztem magam, s remélem a többi tábor lakó is "gazdagabban" tért haza. A tábor zárás után a csoport megbeszélte a szeptemberi viszont látásig a tennivalókat. Augusztus közepén kollektívan elmegyünk Székesfehérvárra az országos kiállításra. Miután kellemes nyarat kívántunk egymásnak, én anyával hazafelé , most éppen Győr :-)vettem az irányt.
Sajnos volt egy kis kellemetlenségünk, amikor dinnyét szerettünk volna vásárolni az egyik győri dinnye árusnál. Kettévágattuk a nagy halomból jónak vélt gyümölcsöt, majd a hölgy megkérdezte meg akarjuk e kostólni, ha már rákérdezett miért ne. Szerencse, hogy megtettük, mert nem igazán ízlett nekünk, amit ki is nyilvánítottunk. Na nem úgy , hogy harsogott volna tőlünk a lakótelep, csak szép diszkréten. Erre a tulaj, aki nem épp az idén barnult, felháborodottan mondta, hogy idén minden dinnye ilyen és akár mehetünk is máshova vásárolni.
Nagyon rosszul esett, mivel még nem is mondtuk, hogy nem vinnénk el a "tököt".Mivel ilyen "kedves"volt velünk én sarkon fordultam és visszaszóltam Anyának, hogy gyere menjünk másik dinnyéshez.
Bocsánat, hogy a táborról nem igazán beszéltem, de talán a képek sokkal többet elárulnak hogyan is telt a hétvégénk.

2 megjegyzés:

lomaquilt írta...

Olyan képed nincs a táborról, ahol varrnak? Különben szép dolgokat csináltatok.

Rita írta...

Hűűű, hát ez nagyon jó kis tábor lehetett!

Rendszeres olvasók