Hétvégén a csoportunk már a 3. táborát szervezte. Örömömre nagyon sok régi ismerőssel találkoztam, akiknek nagyon örültem. Sajnos kész
munkát nem tudtok mutatni, több okból kifolyólag, amit most nem részleteznék. Amúgy nagyon jól éreztem magam, s remélem a többi tábor lakó is "gazdagabban" tért haza. A
tábor zárás után a csoport megbeszélte a szeptemberi
viszont látásig a tennivalókat. Augusztus közepén kollektívan elmegyünk
Székesfehérvárra az országos kiállításra. Miután kellemes nyarat kívántunk egymásnak, én anyával hazafelé , most éppen Győr :-)vettem az irányt.
Sajnos volt egy kis
kellemetlenségünk, amikor dinnyét szerettünk volna vásárolni az egyik győri
dinnye árusnál. Kettévágattuk a
nagy halomból jónak vélt gyümölcsöt, majd a hölgy megkérdezte meg akarjuk e
kostólni, ha már rákérdezett miért ne. Szerencse, hogy megtettük, mert
nem igazán ízlett nekünk, amit ki is nyilvánítottunk. Na nem úgy , hogy harsogott volna tőlünk a lakótelep, csak szép diszkréten. Erre a tulaj, aki
nem épp az idén barnult, felháborodottan mondta, hogy idén minden dinnye ilyen és akár mehetünk is máshova vásárolni.
Nagyon rosszul esett, mivel még nem is mondtuk, hogy nem vinnénk el a "tököt".Mivel ilyen "kedves"volt velünk én sarkon fordultam és visszaszóltam Anyának, hogy
gyere menjünk másik dinnyéshez.
Bocsánat, hogy a táborról nem igazán beszéltem, de talán a
képek sokkal többet elárulnak hogyan is telt a hétvégénk.