2010. december 13., hétfő

Mikulás

Szóval azoknak jelentem akik esetleg hiányoltak, hogy még élek :-)) Szerencsére folyamatosan van munkám, ezért mindenhol csak olvasó üzem módban voltam jelen.Úgy látszik nekem maradnak a 13.-ák, ahogy látjátok ma is az van :-)) Remélem a következő bejegyzésemre nem kell ennyit várnotok. Rengeteg pótolni valóm van, ezért kezdem a végén. Múlt héten kedden a csoportunk szokásos Mikulás buliját tartottuk. Minden évben az ünnep előtt, még időben, titkos húzással kiderül kinek kell ajándékot készíteni. Idén újfent Marika volt az én Télapóm:-) Nézzétek mennyi szépséget kaptam Tőle, még virgácsot is. A Gyros por(tudja milyen gyros imádó vagyok) és a csokoládé(erről nem is szólva) lemaradt a képről. Mikor az asztalon megláttam azt a rózsaszín csizmát, majd elájultam(pedig nem is a színem) Nagyon megtetszett, akkor még nem tudtam, hogy az enyém lesz. Amúgy stílusosan minden a Méhecske jegyében :-)))
Nekem a csoport vezetőnk Andi jutott. Mivel már tudtam, hogy szeretne egy csengős babát, így a csomagba az is került. Aztán Anya segítségével egy kis hímzés, ami egy határidő naplóra és egy 3 rekeszes pénztárcára került. Úgy láttam Andi épp úgy örült az ajándékoknak mint én.

2 megjegyzés:

csutkailda írta...

De örülök neked! :)))

Mehike írta...

Köszönöm.Jól esik

Rendszeres olvasók