2011. november 18., péntek

Beszámoló

Akkor jöjjön a hosszú hétvége tőlem. Nagyon lelkes csapat jött össze a hosszú hétvégére. Pénteken festéssel kezdtünk, szebbnél szebb anyagok kerültek ki a mikróból.
Természetesen nem hagyhattam ki a ferdepánt festését sem. Soha nem elég egyik sem. Próbáltam úgy festeni, hogy a barátnőmet is meg tudjam lepni pár méterrel.
Szombaton gyakoroltuk a szabad gépi tűzést kisebb-nagyobb sikerrel, de mindenki élvezte. Először nekem sem ment úgy ahogy szerettem volna, de aztán belejöttem.Saját festésű anyaggal kísérleteztem, az első képen a kezdeteket lehet látni, ott színátmenetes cérnát használtam. Aztán arra gondoltam legyen egy kicsit ütősebb a táska eleje, szerintem sikerült:-)A táskát már itthon állítottam össze, hisz a lányokkal is kellett foglalkoznom.

5 megjegyzés:

Ida13 írta...

Tetszenek. Nem kell neked mondanom, hogy ügyi vagy, ugye?

Szilvi írta...

Szia! Anyukádét már megcsodáltam, erre is csak azt mondhatom, hogy szuper. Ennek a színe talán közelebb áll hozzám. Ügyesek voltatok, és jó kis hétvégétek lehetett.

Czkriszta írta...

Neked is azt írom mint anyukádnak: irigyellek titeket!(Írtam neked a múltkor és nem válaszoltál!)

Abile írta...

Gyönyörű lett! Nagyon megy ez neked!

Mehike írta...

Ida - Köszönöm.Igyekszem az biztos

Szilvi - Tényleg jó volt a hétvége.Amúgy korban is hozzám állsz közelebb:-))

Kriszta - Biztos sikerülni fog az egyik csajjal egyszer így együtt Neked is.Írtam mélt

Abile - Köszönöm, de van még mit gyakorolnom

Rendszeres olvasók