2009. április 13., hétfő

SWAP ajándékom Eviknek

Még az év elején jelentkeztem Nina SWAP-os játékára. Már jópár napja kaptam Eviktől egy kedves levelet. Ahogy letudtam fordítani úgy tűnt nagyon örült a meglepetésnek. Sajnos egész héten nem voltam itthon így nem tudtam az én elkészült és megkapott ajándékomat feltenni ide. Szerencsére időben be tudtam fejezni, igaz az utolsó pillanatban.
Szegény Nina idegeskedett is rendesen miattam. Mégegyszer is elnézését kérem és köszönöm, hogy részt vehettem ebben a játékban. Az én ajándékom Eviknek készült Csehországba.
Mivel nem ismerem a nyelvet így elkezdtem egy négyzetmintát hímezni, s úgy gondoltam a 3 fiókos kis doboz tetejére tökéletes lesz. Mire a mintát befejeztem addigra sikerült kiderítenem, hogy nagyon szereti a pillangókat. Így ugrott ez a minta és gyors keresésbe fogtam. Szerencsére sikerült találnom egy nekem tetszőt és a végén ez lett belőle. Küldtem mellé általam készített kakast,tyúkocskával és szerintem ránk jellemző Boci csokit. Mint utóbb kiderült nagyon szereti Evik is a csokit.

Nincsenek megjegyzések:

Rendszeres olvasók