2009. március 21., szombat

Lőrinci KV

Bár már eltelt egy hét én sajnos csak most tudok írni, hogy milyen viszontagságos úton jutottunk el Lőrincre. Vidáman elindultunk négyen ( Lonci, Kata, Márti és Én) Győrből Budapestre. Sajnos úgy döntött at autó Tatabányán, hogy nem megy tovább. Lehet azt akarta, hogy maradjak a párommal és ne menjek tovább a KV-ra:-) Szerencsére Kata férje épp otthon volt és a gyerekekre is tudott valaki vigyázni a családból, így elindult értünk. Míg várakoztunk ittunk egy jó kis forró teát. Közben természetesen nem tétlenkedhettem így elővettem a lovakat és elkezdtem tömni, zablázni őket. Kata gyorsan készített is róla egy képet azzal a szöveggel, hogy " Közös varrás, amiről Ti kimaradtatok:-)) Mikor megérkezett a várva várt felmentősereg gyorsan kocsiba vágtuk magunkat és irány Lőrinc. Majd két óra késéssel érkeztünk épphogy sikerült még az adok-kapokra jelentkeznünk. Én egy szabadon szabott technikával készült tavaszias azstalterítőt készítettem. Sajnos kép nem készült róla, de remélem majd annamari küld pár képet :-) Mivel nem tudtam figyelni a sorsolást így valaki a kezembe nyomta, hogy ezt kaptad Te. Nagyon örültem neki, de sajnos nem tudom kikészítette. Kérlek jelentkezz ha ráismersz a munkádra.

Bánatomra nagyon keveset tudtam beszélgetni, sőt még új blogosokkal sem tudtam találkozni. Vagyis biztos összefutottunk csak épp nem kiabáltuk le egymás fejét.:-))
Délután ott maradtam GINA gyorstechnikás tanfolyamán. Nagyon élveztem a munkát és igyekeztem , hogy minél tovább jussak a varrással. Mivel anyáék már elmentek a KV után így villamossal , metróval kellett mennem a Népligeti buszpályaudvarra. Mivel csak két kezem van így kénytelen voltam 1 táskába minél több cuccot begyömöszölni:-) Egyik kezemben a varrógép plussz egy táska, másikban a kézitáskám és a vállamon még egy táska:-)

6 megjegyzés:

Marika írta...

Méhike ! Az Áprilisi negyedikei KV -ra kell meghivó vagy csak ugy be eshetek én is véletlenül /készakarva/??

F.Gina írta...

Te szegény málhás ló :((( Remélem, volt értelme maradni !
Légyszi, ha jutottál már valamire, tedd fel a kész képet, hogy fel tudjam tenni az okító blogra. Láttad már, Körmi milyen klasszat csinált ?

Mehike írta...

Marika - Szeretettel várunk. Légyszíves majd kiabálj meg, mert valószínű el leszek havatva és nem igazán fogom az új arcokat megismerni hirtelen:-)

Gina - Körbe szegem majd még, másnap már össze is varrtam. Sajnos ahogy beszéltük a két világos anyag nagyon összeolvad, de nem volt időm másikat varrni, mivel Anyának meg akartam mutatni. Azért így is jó, küldök róla képet. A hétvégén szeretnék másikat készíteni és akkor azt is lefényképezem és elküldöm.

bruercsi írta...

Ez ám az elszánt tanulni akarás!! Inkább cipekedsz, hogy tanulhass!! :)
Ha jól látom, Körmi varrókészlet tartóját kaptad.

Körmi írta...

Most éppen teleszájjal vigyorgok!!...hogy miért???... hát épp azért jöttem, hogy megbeszéljük: ki hol is ült Gina tanfolyamán, mikor mit látok??!! épp az én egyik tombolám "elkövetőjét" keresed. Bruercsi jól tudja, én készítettem. Úgy látszik szeretnek a tombola ajándékaim, az előző KV-n is az enyémet nyerted. :DDD
És akkor folytatom a vigyorgást...a tanfolyamon egy asztalnál ültünk, én veled szemben...no így már emlékszel rám? mert ha nem, akkor kénytelen leszek mindenképpen elmenni Tatabányára! ;D Sajnos a ménfőcsanaki tábor nem jön össze, ahogy sejtettem épp akkor szedem az ebédpénzt az oviban. :(

Mehike írta...

Bruercsi - látod a tanulásért mindent:-)) kösi az infót

Körmi - innentől kezdve minden hozok -viszeknél a Te ajándékodat AKAROM:-)) mondhatnám, hogy nem emlékszem ki is ült velem szemben, hogy elgyere Tatabányára:-)
Sajnálom, hogy Csanak nem jön össze

Rendszeres olvasók