2008. október 12., vasárnap

Japán táska "g"


Mikor Colett elindította a játékot akkor nagyon örültem neki, mivel már egy ideje kacérkodtam ezzel a táskával. Sajnos a
dolgok nem úgy jöttek össze ahogy szerettem volna.
Nagyon az utolsó pillanatban készültem el vele és ezért
fázisfotókat sem sikerült készítenem.
Elnézést kérek ezért. Nekem is az 50*50 méret volt a kiindulási pont. A fotók helyett elmesélném hogyan alakult ilyenre a táska.
A fazon mindenképpen adott volt :-) A választásom két okból esett a "g" jelű táskára. Talán a legkézenfekvőbb, hogy a keresztnevem pont ezzel a betűvel kezdődik. Másik ok pedig az hogy egyszerűen ez a fazon áll hozzám szerintem a legközelebb. Tehát a fazon adott, de milyen is legyen a minta? az íves szövött technikával a nyáron ismerkedtem meg. Ahogy az anyagjaim között kutakodtam kezembe került az a blokk amit akkor készítettem. gondoltam beleépítem a táskába. Sajnos egyik oldala sem volt meg 50 cm , így készítenem kellett egy olyat amelyiknek minimum az egyik oldala
az adott méret. Nem akartam az egész táskát ezzel a technikával készíteni, ezért csak kb.15 cm szélesre készítettem. Régebben a kék volt a színem, de észrevettem, hogy egyre jobban a bordó lett a színvilágom. Tehát akkor már az egyik szín is adott lett, s gondoltam a nyers szín megy is hozzá. Igen ám de ha 15*50-es blokkhoz nyers színt rakok csak, az nagyon világos lesz egy táskának, tehát a tűzést mindenképpen más színnel akartam készíteni. Jó-jó, de milyen is legyen? Ahogy leterítettem a kész 50*50 blokkot, lelki szemeim elött egyből egy pókháló rajzolódott ki. Így már a tűzése is megvan:-) Közben arra gondoltam mindenképpen hímzek rá egy pókot a "pókfóbiám" ellenére. Gondoltam ez ráér később majd szombaton a buszon Pest felé rákerül. Jött a kérdés, hogy a zippre milyen húzókát rakjak. Eszembe jutott, hogy a csoporttársaimtól akik tavaly voltak Ezüst-völgyben kaptam egy ksi faspulnit. Akkor már ez a kérdés is megoldódott. S hogy ne legyen egyszínű, gyorsan kétféle osztotthímzővel körbetekertem. Na ezt is a buszon készítettem ahogy a pókot is.
Tehát így készült el a "g" jelű táskám :-)

3 megjegyzés:

Körmi írta...

Nagyon tetszik!!! no így még a pók is elmegy...de ha egyszer megmozdul!!??? :DDDDD

lomaquilt írta...

Szóval ezt láttuk Nálad a kiállitás megnyitóján. Nagyon jó lett!

Mehike írta...

Körmi-én sem szeretném ha megmozdulna.:-)
Komorka- igen ezzel páváskodtam:-)

Rendszeres olvasók